Just another WordPress.com site

Archive for február, 2012

Igaz a hír: apa lesz Király L Norbi

Photo: kiralylnorbi.com

Az X-Faktor első részének 23 éves versenyzője és barátnője, a 20 éves Niki a megismerkedésük után 6 héttel eljegyezték egymást és fél éve járnak együtt. Pár nappal ezelőtt pedig már ment a találgatás, hogy vajon tényleg terhes-e a lány. Ezt végül Norbi erősítette meg a Bors nevű napilap kérdésére válaszolva:
’Igen, a hír igaz, és mindketten nagyon örülünk neki. Nagyon várjuk már, hogy megszülessen, boldogok vagyunk, hogy hamarosan gyerekünk lesz. Ezenkívül viszont legközelebb csak a baba megszületése után vagyunk hajlandóak nyilatkozni róla.’
Emiatt a nyárra tervezett esküvőjüket is elhalasztják, amiről tavaly októberben még úgy nyilatkoztak, hogy egy kisebb lagzit szeretnének, ahova csak a családjaikat és a közelebbi barátaikat hívnák meg. 60-70 főre terveztek és akkor úgy gondolták, hogy a gyerekkérdés még várhat. Most úgy látszik, a dolog fordítva történt.
Az ismerőseik szerint az is elképzelhető, hogy a baba érkezése miatt az énekes visszamegy Kaposvárra dolgozni, mivel egyre kevesebb a fellépése.

48 éves korában meghalt Whitney Houston

Photo: MTV UK

 Az énekesnő szombat délután halt meg – egyelőre – tisztázatlan körülmények között. A találgatók szerint újabb tehetséget vitt el a drogozás.
 Szombat délután fotózáson kellett volna megjelennie egy stúdióban, este pedig hivatalos volt Clive Davis éves Grammy Party-jára is, de egyik rendezvényen sem volt ott. A halálának pontos helyszíne sem tisztázódott idáig. Kristen Foster újságíró csak annyit tudott mondani, hogy Whitney szombat délutánra már halott volt.
Whitney Houston volt az egyik legkedveltebb és legnépszerűbb énekesnő az 1980-as évektől kezdve az 1990-es évek végéig. Több film betétdalát is Ő énekelte. A Több, Mint Testőr című filmzenei albumért 3 Grammy-díjat nyert. A fiatalabb korosztályból is akadt sok követője, például Mariah Carey-ről a karrierje elején sokszor azt hitték, hogy nem is Ő, hanem Whitney énekel.
Aztán elkezdődtek a többszörös Grammy-díjas Houston-nál is a függőségi gondok, amikor rászokott a kokainra, a marihuánára és a tablettákra. A függőségét 2002-ben nyíltan felvállalta. A lemezeladásai ezt követően nagyot zuhantak. Az énekléssel is problémái voltak, mert a rekedtsége miatt nem tudta kiénekelni a magas hangokat. Pedig csak az Egyesült Államokban több mint 55 millió lemezt adott el és Ő volt a zene történetében talán a legkeresettebb előadó.

EuroVízió 2012: A magyar döntő

Photo: eurovision.tv

A múlt heti második magyar elődöntőben a zsűri így értékelte az akkori tíz előadást:
* Monsoon – Dance című száma 25 pontot kapott
* Puskás Peti – Csillagok című száma 33 pontot kapott
* Sophistic – Jó OK című száma 18 pontot kapott
* Fábián Juli és a Zoohacker – Like A Child című száma 35 pontot kapott
* Kiss Gina – Chasing Dreams című száma 29 pontot kapott
* Anti Fitness Club – Lesz, Ami Lesz című száma 34 pontot kapott
* Veres Mónika [Nika] – This Love című száma 38 pontot kapott
* Gyurcsik Tibor – Back In Place című száma 39 pontot kapott
* Tolvai Renáta – Élek A Szemeidben című száma 30 pontot kapott
* Király Benjámin, Király Linda, Király Viktor – Untried című száma 35 pontot kapott
A pontszámok alapján tehát döntetlen helyzet alakult ki Fábián Juliék és a Király testvérek száma között, a zsűri végül a Király testvéreket szavazta be a döntőbe. A zsűri döntése alapján tehát Gyurcsik Tibor, a Király testvérek és Veres Mónika [Nika] jutott tovább. A közönségszavazást viszont Fábián Juli és a Zoohacker nyerte.
A ma esti döntőben – a két elődöntőből továbbjutott – nyolc dalból már a műsor elejétől szavazhattak a nézők a kedvencükre. Négy előadást juttathattak tovább a zsűri elé.
Ezek előadói a következők voltak:
*Király Benjámin, Király Linda, Király Viktor
*Caramel
*Compact Disco
*Heincz Gábor
A közönség négy kedvence közül pedig Csiszár Jenő, Rakonczai Viktor, Rákay Philip és Wolf Kati választotta ki a győztest, ami a Compact Disco lett.
Májusban a bakui versenyen tehát a Compact Disco – Sound Of Our Hearts című száma képviseli Magyarországot, ami az elődöntő során 39 pontot kapott.