Rossz Álmok…

Photo: cobracsoport.hu

A tizennégy éves lány a szüleivel érkezett a fővárosból ebbe, a kis faluba. A szülei kevés időt tudtak Vele tölteni, mert nagyon elfoglaltak voltak. Az apja szinte sosem volt otthon, mert a külföldi üzleteket bonyolította és ez azzal járt, hogy csak ritkán tudott együtt lenni a családjával. Az anyja pedig orvosként dolgozott a városi kórházban, ami szintén a családi élet rovására ment.
Így a lány jóformán csak magára számíthatott a mindennapokban.  A középiskolát a falu iskolájában folytatta, ahova gyorsan beilleszkedett annak ellenére, hogy sokan egy ’városi plázacicának’ tartották először. Aztán ahogy egyre jobban megismerték, már belátták, hogy mégsem az.
Egyik este, mikor éppen lefekvéshez készülődtek az anyukájával, a nyitott ablakon beszűrődő zajt hallottak kintről. Egymásra néztek: vajon mi lehetett? Egyikük sem mozdult, hátha újra meghallják a zajt, de nem. Semmi sem történt. Az anyuka odament az ablakhoz, becsukta. Az ajtót is megnézte, hogy jól rá van–e fordítva a kulcs. Amikor elmentek a szobájukba, a lány megint hallotta a zajt kívülről. Aztán egy autó hajtott el a házuk előtt, – látta a lámpa fényeit a szobája ablakából. Nem tudta, miért vagy mitől lett hirtelen rossz érzése. Félt. A fejére húzta a takaróját – gondolva, hogy az majd megvédi.
– De mitől is félek?! – kérdezte saját magától hangosan, a paplan alatt.
Lassan elkezdte lehúzni a takarót a fejéről és érezte, hogy a hideg levegő megcsapja az arcbőrét. A félelemtől kiverte még a víz is. Úgy gondolta, felkel az ágyból, hogy kimenjen a fürdőszobába és lemossa magáról az izzadtságot. Már épp elérte a szobájának ajtaját, amikor meghallotta az egyik szomszéd kutyájának vonyítását. Szinte ledermedt az ajtóban, a kezében a kilincset szorongatva. Csak akkor tűnt fel Neki, hogy nem kapcsolta fel a villanyt. Gyorsan odanyúlt az ajtó mellett lévő kapcsolóhoz és rátenyerelt. A szobában máris világosság termett és a lány egy kicsit megnyugodott, ahogy körbenézett.
– Hű, ez az éjszaka! Tiszta agyrém! – mondta, csak hogy nyugtassa Magát a saját hangjával.
Gyorsan kiesett a fürdőbe, megmosni az arcát. A konyhába is átment, hogy igyon egy pohár hideg vizet, mert az izgalomtól teljesen kiszáradt a szája. Mikor visszaindult a szobájába, ismét hallotta az autó hangját, ahogy elmegy a házuk előtt. Aztán egy hirtelen gumicsikorgásra figyelt fel, olyanra, mint amikor egy autó hirtelen fékez. Ez pont olyan volt. A kihalt, sötét utcán az autó fékezett. A lány gyorsan besietett a szobájába, ahol lekapcsolta a villanyt és felkapcsolta az asztali lámpáját. Aztán az ablakhoz lopózott – a félelmét egy kicsit legyőzve –, hogy megnézze, mi történik kint az utcán. Résnyire elhúzta a sötétítőfüggönyét, hogy valamennyire kilásson. Az utcán ott látta az autót… és egy alak sietős léptekkel tartott az Ő házuk felé. Az alak arcából semmit sem látott, mert hosszúnyakú kabátot viselt, ezáltal takarásban volt. Egyszer csak megállt, felnézett – pont a lány szobájának ablaka felé, ahonnét egy kis homályos fényt látott.
– A fenébe! Most biztosan észrevett!  – gondolta a lány.
Az alak óvatosan közeledett a ház felé, miután nem tudta eldönteni, hogy csak égve felejtettek–e egy lámpát vagy valaki még ébren van. A ház előtt megállt, körbenézni, valami rejtekhelyet keresett a szemeivel.
– Aha! Ez jó is lesz. – gondolta magában, amikor meglátta, hogy a ház mellett van egy kisebb garázs.
A két épület között el tud bújni, ha szükséges, anélkül, hogy észrevennék. Az ajtóhoz lopózott – ahogy a házban a lány is épp azt tette. Ugyanannál az ajtónál álltak, csak az alak kívülről, a tinédzser pedig belülről. Az alak belenyúlt a kabátzsebébe. Az utcai lámpa fénye rávilágított a tárgyra. Megcsillant rajta a fény… Egy éles tárgy volt… Egy női hajcsat volt Nála, amivel az ajtót szerette volna valahogy, hangtalanul kinyitni. A zárba dugta a hajcsatot, párszor elforgatta, de az ajtó nem nyílott. A lány az anyja szobájába menekült, mikor rájött, hogy valaki próbál Hozzájuk betörni. Az anyja viszont nem volt a szobában. Nem tudta, mit csináljon. Sikítás – ami túl egyszerűnek tűnt és már nagyon kikívánkozott Belőle, viszont nem tehette. Azzal azonnal elárulja Magát a betörőnek.  Így hát elfojtott egy néma sikolyt. Hova tűnhetett az anyja? Mit akarhat Tőlük a betörő? Ilyen kérdések jártak a fejében, amikor hirtelen egy újabb kutyaugatás ütötte meg a fülét. Kinyitotta a szemét. Az ágyában feküdt és az anyja állt a szobájának ajtajában.
– Már vagy huszadszor szólok, hogy kelj fel, mert elkésel az iskolából! – mondta Neki.
Vett egy nagy lélegzetet, majd még egyet. Felkelt az ágyból és felöltözött, eltette a tízóraiját, amit anyukája csomagolt Neki. Az iskola felé félúton tartott, amikor egy papírlapot sodort az útjába a szél.
Felvette.
A papíron ez állt: ’Van olyan, hogy az álmok kísértenek…’
Egy autó hirtelen fékcsikorgással állt meg az útkereszteződésben. A lány összerezzent: ez teljesen olyan volt, mint amilyet az éjjel hallott. A kereszteződés felé fordította a fejét, ahonnét a másik oldalon egy rémült macska futott el, szájában a kölykével. Az autót viszont már nem látta sehol.

[A történetet én, vagyis Vivi írtam. A történet kitalált, az esetleges egyezés más történetekkel a véletlen műve.]