Just another WordPress.com site

Archive for október, 2012

Az X–Faktor ma esti kiesője a: Spirit

Photo: RTL Klub

A ma esti adásban az első James Bond–film bemutatójának ötvenedik évfordulója alkalmából csak olyan számokat adtak elő a versenyzők, amik valamelyik 007–es film betétdalai voltak.
Az első fellépő Zámbó Krisztián volt, aki egy Tina Turner–számot énekelt el. Fehér Zoltán előadását állva tapsolta meg a zsűri. Zoltán előadásának értékelése előtt Nagy Feró mérgesen rászólt a közönségre, hogy:
– Hallgassatok már el, na! Mi ez a ’húúú’ meg ’múúú’? Csönd legyen már!
Aztán a Spirit következett, akik Soft Cell – Tainted Love című számát énekelték, akiknek Geszti Péter így értékelte a produkciójukat:
– Titeket jobb nézni, mint hallgatni.
 Oláh Gergőtől ma este a Tom Jones – If I Only Knew című dalt hallhatták a nézők, amivel a helyszínen nagyon jó hangulatot teremtett az előadás. A zsűri szintén állva tapsolt Gergőnek. A meghívott vendég ma Stohl András volt a műsorban, amin sokan meglepődtek. András elénekelte a Take That – Rule The World című számát, utána pedig következett a továbbjutók felsorolása. Behívták a versenyzőket a színpadra és Ördög Nóra elsőként Csobot Adélt hirdette továbbjutónak.
A párbajozók a Spirit és Fehér Zoltán voltak, melyek közül a Spirit esett ki. Zoltán már másodszor állt a kiesők között, de a ma esti párbajon is továbbjuttatták a mentorok.


Az X–Faktor második kiesője a: P.J.Z.

Photo: RTL Klub

Ma este 11 versenyzőt láthattak a nézők fellépni az RTL Klub X–Faktor című tehetségkutatójában. A műsort a múlt héten Lass Bea előadása zárta, ma este viszont Ő nyitotta Shirley Bassey – Get The Party Started című számával. A számot egyébként P!nk előadásában is hallhattuk 2001–ben.
Az előadott dalok között volt például Ákos – Helló, Rácz Gergő – Harc És Vágy, Robbie Williams – Rock DJ, Swedish House Mafia – Save The World.
A meghívott vendég a The Carbonfools volt, akik bemutatták legújabb dalukat, aminek a címe: Birthday.
A műsor végén elsőként jutott tovább Antal Tímea, másodikként Fehér Zoltán, aki a múlt héten párbajozott, de most megmenekült ettől. A párbaj Lass Bea és a P.J.Z. között dőlt el és végül a mentorok döntése alapján – 3 : 1 arányban – a P.J.Z. esett ki.
A jövő héten tízen lépnek színpadra és mindenki valamelyik James Bond–film betétdalát fogja énekelni. Annak alkalmából, hogy jövő héten lesz az ötvenedik évfordulója a legelső James Bond–film bemutatójának.

Elkezdődtek az X–Faktor élő adásai

Photo: RTL Klub

Az X–Faktor harmadik részének élő adásai október 13–án szombaton kezdődtek meg, az RTL Klub–on. A hosszú válogatás után 12 versenyző jutott el idáig, Őket hallhatták énekelni a nézők.
Az élő adásban elsőként Nagy Feró csapatai közül a PJZ lépett színpadra a Black Eyed Peas – Let’s Get It Started! című számával. A sokak által kedvelt Kovács László avagy Stone, a Zanzibar – Nem Vagyok Tökéletes–t adta elő.  Aztán például Zámbó Krisztián egy érzelmesebb dalt kapott, a BSB [Backstreet Boys] Incomplete–et énekelte, de nagyon jó hangulatot csinált Oláh Gergő a Bruno Mars – Runaway Baby című számmal is.
Miután minden versenyző színpadra lépett, Kocsis Tibor a tavalyi X–Faktor győztese mutatta be a legújabb dalát, amit Malek Miklós írt Számára. A címe: Forgószél.
A párbajban Fehér Zoltán és Kvaka Andrea versenyeztek egy–egy dallal, amelyek alapján a mentorok úgy döntöttek– 3 : 1 arányban –, hogy Zoltán volt a jobb. Így az első kieső szombat este Kvaka Andrea lett.
A műsor végén azonnal újraindították a szavazást, a bent maradt 11 versenyzőre éjjel–nappal lehet szavazni a 1799–es számra küldött SMS–ben: Adél, Bea, Dávid, Gergő, Krisztián, Like, PJZ, Spirit, Stone, Timi, Zoltán nevek közül lehet válogatni. Az SMS díja bruttó: 330Ft.